Hétfőn szomorúan konstatáltam (ismét), hogy valóban semmi nem örök, elúszott az örök vizekre a kedvenc 15cm-s algaevő harcsám. A halacska már nálam született, ősei pedig anyukámnál, szóval ezért (is) gondolkodtatott el a dolog, de elég a melankóliából, nem ő az egyetlen akváriumlakó.
Kedden új helyen gyűlt a különítmény, vagyis a
kedd esti foltkör, még mindig egy karácsonyi futón dolgozunk.
Szerdán Áront baleset érte, és ott, abban a pillanatban döntöttem úgy, hogy hétvégét hirdetek, elég a sérülésekből! Kb. szűk egy óra elteltével az óvodai elválást követően jött a telefon (belém vágott az ütő a hívó láttán), Áronnal repültem máris a kórházba. A fél napot a baleseti sebészeten töltöttük röntgen, és körömeltávolító kisműtét közötti várakozással, jó vacak a gépi kávé!
A csöppem jól van, mostanában elég lesz 9 körmét vágni, és nagyon büszkén mondom, hogy kisgyerektől ennyi lélekjelenlétről, és fájdalom-, no meg stressztűrésről még nem láttam tanúbizonyságot. Tanulhatok tőle.