2018. április 2., hétfő

Bookshelf quilt azaz szekrényquilt

   Már rég készültem a műhelyem új szekrényének megmutatásával.

Jelenleg sem sok néznivaló van rajta/benne, nagyon örülnék a dugig megpakolt polcainak, ám most épp kissé megfogyatkozott az anyagkészletem. :) A fotó még két éve, a rendszerezés pillanatában, bepakoláskor készült.

Nagyon szeretem a pormentességét és a fája illatát. :)

De nem is ez az érdekes, hanem, hogy született viszont egy szekrényquilt!
Az összesen 6 négyzetméteres munka egy gyerekeknek készülő színdarab háttereként funkcionál majd, megjelenítve a nagymama nappalijának egy szegletét.
A tervezés során mintákat, ötleteket kerestem, persze annál sokkal több kedvenc formát gyűjtöttem össze, mint amelyet valójában belevarrtam a 'polcokba'. Kis kutakodás után kiderült, nagy kultusza van az effajta technikának, mely az applikációt, papíron varrást, a szabad varrást-vágást foglalja magába.
A szekrényquilt tekinthető emlékquiltnek is, hiszen eredetileg a családra jellemző, kedvenc, polcon heverő holmikat jelenítették meg textilből. Szép elgondolás, kedves gesztus. 

Lámpa papíron varrással
Megelőlegezve a képzeletbeli nagymama polcait, az én megoldásomon jutott hely vázának csipketerítővel, varrósdoboznak, lexikonoknak, gyerekkönyveknek és egy még gőzölgő kávénak is. Tudtam volna még 'terhelni', ám ahhoz, hogy a díszlet kiegészíthető legyen a színdarab témájának alakulása szerint, meghagytam az üres részeket a háttérszekrény elé helyezett tonett fogasnak, faszerű virágnak, stb.

A kötött méretek határozták meg a terjedelmet, így magam terveztem a szekrény elrendezését és arányait. Létezik viszont használható útmutató az elinduláshoz, itt.

 
A baloldali képen három gyerekrajz, melyek kiegészítik az elhivatott nagymama szobájának falát.


Remélem ötletet adtam! ;)

Görgei-Reiner Rita



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...