Áronhoz és pajtásaihoz közelálló elfoglaltság a kézműveskedés, a nyári öko-táborozás után jöhetett most egy kis filcmunka.
Osztályfőnöküknek, Orbánné Vida Zsuzsa felkérésének örömmel tettem eleget, készültem az órára és együtt dolgoztam a gyerekekkel.
A foglalkozás témájául egy kedves állatfigura elkészítését választottam, Zsuzsa néninél is fölénnyel nyert a megunhatatlan bagoly-forma.
Hosszas keresgélés után, az interneten talált formák közül erre a figurára esett a legtöbb szavazat:
Érzésből megrajzoltam és kisablonoztam a porcikáit, megterveztem a fiús és lányos színekben röpködő baglyokat. Áron volt segítségemre a másnapi foglalkozáshoz szükséges kis egységcsomagok összeállításában.
Elmélyülve vágtak, illesztettek a lelkes nebulók, ki-ki csendesen társától, vagy harsányan kért segítséget a készítés folyamatának következő lépéséhez.
Filccel és barkácsragasztóval dolgoztak a gyerekek, majd az elkészült baglyok hátoldalára ragasztópisztollyal rögzítve egy kis kocka mágnes került, így vált hűtőmágnessé a madár.
Látva a felkészült pedagógusok ötletgazdagságát, örültem, hogy egy kicsit én is hozzátehettem az éves programjuk színesítéséhez. Külön öröm, hogy a gyermekemmel, nem megszokott körülmények közt is eltölthetem némi extra időt.
Az együttműködésünk nem első alkalma ez, hiszen az iskola kreatív kollégái 3 éve hívták meg a gyermekmunkáimat, mely tárlat heteken át színesítette a suli folyosóját.
Előretekintve - az Iskola életét is bemutató -, kreatív foglalkozások várják az Iskolába érkező érdeklődőket. Kedves bajaiak, ajánlom figyelmetekbe a Felsővárosi Iskola OVI-SULI programsorozatát!
Osztályfőnöküknek, Orbánné Vida Zsuzsa felkérésének örömmel tettem eleget, készültem az órára és együtt dolgoztam a gyerekekkel.
A foglalkozás témájául egy kedves állatfigura elkészítését választottam, Zsuzsa néninél is fölénnyel nyert a megunhatatlan bagoly-forma.
Hosszas keresgélés után, az interneten talált formák közül erre a figurára esett a legtöbb szavazat:
Érzésből megrajzoltam és kisablonoztam a porcikáit, megterveztem a fiús és lányos színekben röpködő baglyokat. Áron volt segítségemre a másnapi foglalkozáshoz szükséges kis egységcsomagok összeállításában.
Elmélyülve vágtak, illesztettek a lelkes nebulók, ki-ki csendesen társától, vagy harsányan kért segítséget a készítés folyamatának következő lépéséhez.
Filccel és barkácsragasztóval dolgoztak a gyerekek, majd az elkészült baglyok hátoldalára ragasztópisztollyal rögzítve egy kis kocka mágnes került, így vált hűtőmágnessé a madár.
A műhelymunka végeztével fürtökben lógtak a baglyok.
Az együttműködésünk nem első alkalma ez, hiszen az iskola kreatív kollégái 3 éve hívták meg a gyermekmunkáimat, mely tárlat heteken át színesítette a suli folyosóját.
Előretekintve - az Iskola életét is bemutató -, kreatív foglalkozások várják az Iskolába érkező érdeklődőket. Kedves bajaiak, ajánlom figyelmetekbe a Felsővárosi Iskola OVI-SULI programsorozatát!
De szomorú azt olvasni, hogy telephelyén. Ettől már csak a lerakat a rosszabb.
VálaszTörlés