2019. január 14., hétfő

ECOPRINT 2.

   Valójában ez volt az első növénnyel festésem.
Annak, hogy csak most közlöm, az az oka, hogy sokáig érleltem az anyagot és még több idő volt, míg elkészült a belőle horgolt tároló.
Ezt a folyamatot mutatom meg most.

   Pólófonalat szerettem volna készíteni a méterben vásárolt anyagból, tervem szerint egyben festettem meg, aztán csíkoztam fel. Összehasonlítva a második ecoprintes eljárással, azt tartom eredményesebbnek, jobb a kész pólófonalat ecoprinelni.
Nem igazán voltam még tisztában a megfelelő festődéshez szükséges növények mennyiségével, a kevesebb itt valóban kevesebb, ám a végeredménnyel mégis elégedett vagyok.
Az előző posztban tehát már látható volt a szórás, tekerés és gőzölés folyamata, most a pihentetés utáni eredmény mutatom, mely - bevallom - engem teljesen lenyűgözött.
Gőzből a pihentető zacsiba került az anyag.

Pár nap múlva bontottam ki a csomagot, ámultam a színkavalkádon. A lilás színt vadszőlőtől, a zöldet büdöskétől, a barnás foltokat dióburoktól, pettyeket pedig indiai teától kapta a textil.


Mosáskor viszont majdnem folytak a könnyeim, ahogy láttam eltűnni a színeket a lefolyón, itt már kezdett szürkülni, kékülni a festés, átalakult.

   Noha intenzívebb színeket vártam, nagyon tetszetősek a pasztell árnyalatok is. Tárolóvá horgolva pedig a természetes anyagokkal festett fonalból egy természetes hatású, diszkréten színátmenetes bármitartót kaptam.


Görgei-Reiner Rita

1 megjegyzés:

  1. Sajnos a természetes festés színeinek rögzítése az nagyon nehéz! Kiszívja a nap is, és az egyszerű állás is. Én Indiából hoztam textilt az első szintetikus mosószer eltüntette a színeket. :-(

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...