A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Procion brigád. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Procion brigád. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 12., vasárnap

Procion brigád VIII. felvonás - univerzum

Textilestős sorozatunk utolsó elemének bemutatásához érkeztem.
Ahogy már az előző bejegyzésben sugalltam, akárcsak a Hold, csillagászunk részére készült ez a motívum is. Áron az Univerzum címet adta a darabnak, szerinte semmi köze a mintának a kakaós csigához :)
Nézzük csak:

A világegyetem (latinosan univerzum) csillagászati fogalom, minden létező összességét jelenti, melyben becslések szerint 100-800 milliárd galaxis található, gyönyörű.


Péter apostol azt írja, hogy „…az egek régtől fogva voltak, és a föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára” (2Pt 3,5). A Biblia összefüggései alapján Isten előbb a mennyei világot, a mennyei lényeket és a kozmoszt teremtette, és ezután a naprendszerünket a Földdel együtt.
S az ember kapta a kreativitást, s ezzel élve festett bele mindent pár textildarabba. :)

Az Univerzum egy ókori elképzelés szerint


Az alábbi fametszet C. Flammarion ábrázolása. Azért illesztettem ide, mert színei, mélysége akár egy textilkép anyaga, metszése, grafikája a tűzés. 

Felpörgetve a saját változat:


Ám ne csak lássunk, halljunk is, íme John Legend Under the stars c. dala, mely dalnak elején az Univerzum négy csillagának szónikus frekvenciái is hallhatóak. Különleges technikával a kaposvári csillagász, Dr. Kolláth Zoltán rögzítette és tette hallhatóvá a rendkívüli hangokat.


Így esett a procion brigád története a meseerdőben. Itt a vége, fuss el véle, gyere velem Bátaszékre! ;)
Szép napokat!

Görgei-Reiner Rita

2016. december 2., péntek

Procion brigád VII. felvonás - Hold


   A fiammal közös - Probion brigádbéli - festős sorozatunk utolsó előtti produktuma következik.
   Kedveskedve a család csillagászának, személyes ajándéknak készült a rongydarab.
Terv szerint, tudatosan hoztunk létre mintát, a Holdnak kell látszania a textilen. Ugye kivehető? =D
Annyi biztos, hogy a csomózások eredményeként létrejöttek holdtengerek, a holdkráterek másai és noha egyik sem nevezhető el magyar tudósról, pl. Hellről, elhelyezkedésük még csak nem is fedi a valóságot, mi mégis szeretjük. :)
A következő lépés, a tűzés fogja még hangsúlyosabbá tenni az elképzelést, hozzáadva az alkotói szabadságot. De ez a jövő zenéje.

 
   Az űrbe helyezve a témát, a következő bejegyzésben ekképp folytatódik és egyben zárul a sorozat.

Görgei-Reiner Rita

2016. december 1., csütörtök

Procion brigád VI. felvonás - retro



   A procion brigád egyik maradék gyöngyszeme következik. Ennél a festett darabnál jól látszik, hogy a piros színű festék már nem volt frissssssssssssss. Viszont! A gyermek szerint:

- Ezek olyan háromszögek Anya, amelyeket te szoktál összevarrni. (Hát nem dolgoztam hiába! =D)

Láttunk benne továbbá retro csempét és felkockázott sütit. :)

2016. július 8., péntek

Procion brigád V. felvonás - röntgen


  A soron következő remekművet harmonikaszerűen hajtogattuk, nagyon tetszett Áronnak a festék felitatása.
Bár nem ez lett a kedvence, több alternatívát látott bele a festett textildarabba. Véleménye szerint érintősen összerakott kereszteket látunk. 
Nekem az összerakott fogröntgen elképzelése tetszik a legjobban, ám ha nagyon éhesek volnánk, akkor akár grillrácsra rendezett duci virsliket is vizualizálhatnánk. =D

  Csokorba szedve örömfestésünk előzményeit, a Procion brigád bejegyzés tartalmaz a sokból egy ötletet, miként köthető le a nyári szünetben unatkozó gyermek figyelme. :) 

Görgei-Reiner Rita

2016. január 24., vasárnap

Procion brigád IV. felvonás - tengeri föveny



   Tartogatok még pár festett darabot, most egyik kedvencemet mutatom.
Áronnal a textilt egy öntözőcsőre tekertük fel shibori-módon, spárgával rögzítettük, beráncoltuk, valahogy így:

Kép és forrása
A nyári akció idején a bontogatásnál ennél a mintánál gondolkodtam el mélyebben, mit is látok valójában.
Tegyünk egy próbát! Persze ne higgye senki, hogy Rorschach-féle tintafolt-tesztet végez, csak merengjen el és lásson bele. (Ugrás a bejegyzés elejére!)
.
.
.
.
Ha ez megtörtént, vessük össze mi mit látunk és mit is lát a 9 éves a festett munkájában:

"Áttetsző a tenger vize, látni lehet több méter mélyen egy elsüllyedt hajó orrát. Nagyon szép, ahogy a tenger hullámai fodrossá tették a homokot. A víz most annyira nyugodt, hogy még halakat sem lehet látni. "

Nos, irány a Karib-tenger! :)

Görgei-Reiner Rita

2016. január 9., szombat

Procion brigád III. felvonás

   Folytatódjék hát a textilfestős-elemzősdi! Ide kattintva az előzmények olvashatóak.
Áronnal a következő textilt háromszög formára hajtogattuk, iratrögzítő csipeszekkel fixáltuk.
Bevallom, az egyik kedvencem lett a darab annak ellenére, hogy jobban is befoghatta volna a festék, ám a maradékokkal szemben nem volt elvárásom. :)


Áron meglátása szerint a textil felső része korona...........
Középen egy magas dombot láthatunk, melyen templom áll kereszttel...........
Szerinte, ha a sok X-et egy idő után kardnak látjuk már, akkor rájövünk, hogy valójában egy lófejet nézegetünk. :)

Görgei-Reiner Rita

2015. november 26., csütörtök

Procion brigád II. felvonás - alagút

Visszacsatolva nyárra, folytatom a sikeres festésünk élménybeszámolóját, mely már nem az első közös munka a fiammal. ;)
A soron következő, bemutatandó festett darabot csomóztuk és tekertük, pitypang lett belőle.


Ám itt olvasható egy riport Áronnal, aki épp textilfestő, műelemző :) :

- Üdvözlöm a kedves olvasókat, szervusz Áron! Mit látunk a fotón?
- Köszönöm a kérdést! Nos, kedves közönség, itt a vízbe dobott kő fodrát látjuk. Pont azt, amikor a vízbe ér a kő...........érdekes látvány.
- Szóval hullámfodrot vet a vízbe csobbanó kő.....
- Igen..........Vagy egy alagút, amelyből kijön a vonat, de akár pókháló is lehetne.
- Ahhoz, hogy ezt lássam el kell forgatnom? ;)
- Nem. Ezt mindenki látja anya. És azt is, hogy ha ez egy alagút, amelyen épp nem jön a vonat, akkor egy póknak volt ideje odaszőni a hálóját.
- Köszönöm Mester, csak így tovább! =D

Görgei-Reiner Rita

2015. július 19., vasárnap

Procion brigád a meseerdőben

   Történt, hogy gyermekem a héten részt vett élete első 'ottalvós' táborozásán. Nagy dicséret jár neki a bátorságáért és kitartásáért, nekem azért, mert legyőztem a folyamatos kísértést és egyszer sem kezdeményeztem hívást a tanítónénik felé. =D
A tökéletesen megszervezett tábori program gazdagságát érzékelteti Áron folyamatos meséje, élménybeszámolója.
Az egyik nap - számára kiemelt - programja a batikolás, textilfestés volt, pénteken nagy büszkén érkezett haza a saját festésű pólóban.
Szombaton már-már önmaga kezdett bele itthon a műveletbe, amikor is valahogy előkerült pár gramm procion festék a foltvarró tarsolyából és némi vászon is. =D
Nekünk dolgozott a nyugat felől hozzánk érkezett vihar, így jutott elég idő kötözésre, csomózásra, tekerésre és a Napot megjelenítő festés előkészületeként némi fércmunkára.
A lelkes fiatalember még lelkesebben tanított, mutatott és engem is lelkesített. Bármi is sült volna ki az előkészített kupacból, már akkor kincset ért az együtt eltöltött idő.....
Némi balesetvédelmi oktatás után lefektettük a szabályokat, én a munka veszélyes előkészítő részét vállaltam, míg az 'alkotás' folyamatát Áron örömmel teljesítette, az előkészített kötözötteket gondosan locsolgatta, a kakaóscsigába univerzumot képzelt, a Hold vásznába a krátereket. :)
A hatóidő elteltével mostunk és egyesével bontogattuk a festett csomókat, íme az eredmény.
Azt említettem, hogy a festék maradék volt, de akár azt is mondhatnám, hogy az idei divatszínekben utaztunk. =D
A közös projekttel foglalatoskodtunk egész délután, csak este vált láthatóvá az eredmény. Áron fáradhatatlanul kérdezett, ismerkedett, vagányul dolgozott, változó türelemmel sürgette a végkifejletet, de kitartott!
Egyik kedvence az erdő lett, még emlékezett, milyen gondosan hajtotta 'vakon' a fákat és várta is a törzseket.
-Gyorsan bontsd ki anya, milyen lett?
-Nos? Mit látsz Áron?
-Erdőt!
-Milyen erdőt?
-Meseerdőt!
-Mitől meseerdő ez az erdő?
-Mert arca, lelke van a fáknak és a lombjuk felhő.
 Anya! Ez csakis meseerdő lehet! Kék és piros erdő nincs a valóságban!

:)

II. felvonás - alagút
III. felvonás - X-ek, koronák
IV. felvonás - tengeri föveny
V. felvonás - keresztek, röntgen, virslik
VI. felvonás - retro
VII. felvonás - Hold
VIII. felvonás - univerzum
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...