Hopp-varroda blokkjai és a nagymamák

Mónika összefogása hatalmas méreteket ölt, rengeteg energiát visz a csapatba, kissé frusztrált, hogy lemaradtam.
Követve a feladatok aktualitását, csak egy kicsit tértem el az ütemtől, viszont most megvagyok mind a négy feladvánnyal. Formabontásom része, hogy a drezdai tányért csak negyed cikkben készítettem el, számomra így érdekesebb. Mostanra azt hiszem megvan, hogy milyen színekből rakom össze a gyűjteményest, még mindig jól esik!
A kézi technikákat pár nap múlva, Pest felé robogva gondoltam befejezni a vonaton, ám végül szép lassan elkészültem velük és nem az időjárás miatt, mert igen, itt Baján is esett 30cm hó, de ez bennünket nem szorított be a házba!
Ez a kör a fűszerkertem lenne....

Tiszta giccslap!
A következő képen a porta másik fele, a játszóvár bázisugrással közelíthető csak meg.

Nagy kedvencem mégis az, mikor a közeli erdőben járva mi léphetünk először a leesett hóra....

Visszakanyarodva a technikákhoz, jól működtek a sablonok és élveztem a kézi rögzítést, eszembe sem jutott, hogy géppel varrjam fel az elemeket. Egyedül a keltánál szerettem volna már túl lenni rajta, látszik.
A nagymamát még nem készítettem és azt hiszem édesanyám kedvence is lehetne, szívesen megmutatnám neki, hogy amíg nem unokázik, varrjon kedvére.
Ha az a pötty ott nem lett volna, az ő meséje is tovább tartott volna és ma 61 éves lett volna.
Apai nagymamám bunyo vonalával élt-halt a délszláv zenéért és képzeljétek ebben a stílusban, siratósként előadva a következő nótát, a frász kerülgetett. Erre a dalra vetítettem kisgyerekként mama elleni mérgemet, mára már rájöttem, hogy semmi baj a dallal, sem mamával, az emlékeim és a múltam kedves részei. Számomra ez a nóta is tele van tartalommal és e tartalom felidézéséért nem kell hallgatom hétvégenként a szabadkai rádió kívánságműsorát.

Szentimentális rész vége, kikapcs.