A különleges mintázatot létrehozó technikát nevezhetjük tésztapasztás, vagy lisztpasztás festésnek, lényege szerint szabadon választott fajtájú liszt és víz keveréket terítünk az előkészített textilre.
A neten talált recept szerint 1-1 arányban szükséges keverni a tészta-összetevőket, én bögrével mérve, a liszt javára növeltem a mennyiséget, jobban megmaradt az anyagon.
Először persze kevés lett a bekevert mennyiség, új keveréssel viszont sikerült 3-4 mm vastag csirizt vinni a felületre.
Száradása közben az anyagszél felpöndörödött és mint kiderült, pont ennek köszönhető a leglátványosabb hatás. Pár sorral lejjebb kiderül miért.
A teljes száradást elérve, vártam a következő lépést, a törést. Érdemes alapos munkát végezni, annál látványosabb az eredmény.
Itt beiktatnék egy plusz lépést, mégpedig újra benedvesíteném a pikkelyeket, majd hagynám újraszáradni. Az oka az, hogy a pikkelyek szélei jobban megemelkednek, értelemszerűen befolyik oda is a festék, ahol a megrepedt tésztaszél mégis zár. Ezért lett legszebb az anyagdarabom felpöndörödött, majd kisimított széle.
Sűrű textilfestékkel dolgoztam, alaposan tunkolva a száraz tésztát. A hátoldalon lehetett látni a kibontakozó márványmintát.
Próbát tettem selyemfestékkel is, ám hígsága miatt alkalmatlan a technikához.
Az általam használt Marabu textilfesték hővel fixálható, így a maradék tészta kimosása helyett a vasalást választottam. Bónuszként hatott a frissen sült kenyér illata.
Összefoglalva a tapasztalatokat: a sok felhasznált liszt, festékmennyiség és a technika munkássága ellenére ajánlom, fantasztikus lehetőségek rejlenek a technikában. Egyedisége miatt érdemes egyszer kipróbálni.
Egyszer mindenképp. :)
Akiket követtem:
Ruth blogja és Ann-Mari Franzén leírása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése