2010. május 10., hétfő

Örömfestés

Most volt szerencsém eljutni Katafa Kecskeméten tartott festős szeánszára, élmény volt, hasznos volt.
Gyenge próbálkozásaim voltak textilfestés terén, a procionos tanfolyam messze felülmúlja az eddigi fogalmamat és elképzelésemet a műveletről.
Ajánlott volt előre belenézni a színek keverésének világába (kissé felkészületlen voltam), tudatosabban is festhettem volna, no majd itthon folyt. köv.. Ami kikerült a kezeim alól, háááát, pont az akkori traumás hangulatomnak megfelelő színekből 'mosódtak' össze, és érdekes, hogy mivel a szívem sajog, szinte csak zöld textilek jöttek ki az edényből.
Festettem persze 'kanárit' is, Katafa szerint igen bevállalós volt a csapatunk színhasználat terén.
Kipróbáltam számos csomózós technikát és hajtogatást, leginkább a tálcás festés eredménye tetszett. Sorozatot készítettem higítással (most rengeteg fekete egem van), 4*4-es elrendezésben pedig szép zöld fűnekvalót produkáltam.
Kellett az ügyesség, de leginkább szerencse kérdése volt a mostani eredmény, új ötletekkel és perspektívákkal lettem gazdagabb.
Ízelítőül:

3 megjegyzés:

  1. Egyik szebb mint a másik!!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek a festett anyagaid!
    A hétvégén én is szeretnék festeni pár kelmét.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Kata, ad hoc minden darab, ide egy vidám kollázst készítettem.

    Hát Marcsi! A foltvarrás is fertőző volt, de most a textilfestés fűszerezi a megszállottságom!
    Kíváncsi vagyok majd a festésedre!

    VálaszTörlés