2012. június 5., kedd

Foltvarrós Guinness rekordkísérlet Baján

1996-ban 300 éves volt a városom, ez alkalomból 300 bográcsban főtt a hallé.
Két éve csárdás tánccal rukkoltak elő a szervezők.
Most mi, foltvarrók mutatjuk meg, hogy mire is vagyunk képesek, mi is Guinness rekordkísérletet teszünk.

A történet szálai az év elejére nyúlnak vissza, hótorlaszokon bukdácsoltam át az első megbeszélésre, majd sor került a következőkre, és megszületett a Sugovica látványvarrás forgatókönyve.
A program szerény megjelenéssel indult, ám mertünk nagyot álmodni, sok segítőkész partnerrel karöltve összeállt a cél.
A részletes programról a csoportunk, a Sugovica Foltkör oldalán olvashattok, már folynak az aktív előkészületek, közeledik július 12-e!
Fő attrakció az a 8nm-s charm-quilt lobogó elkészítése, melyet a helyszínen, 6 óra alatt fogunk megvarrni, hátlapozva, géppel tűzve.
A charm-quilt jellegzetessége, hogy minimum 999db, különböző mintájú anyagokból állítható össze, ezért a munkát hosszas anyaggyűjtés előzi meg. Kérlek Benneteket, hogy piros, fehér, és zöld színű, mintás anyagaitokkal Ti is legyetek részesei a műhelymunkának azáltal, hogy elkülditek a 8,5×13,5cm-s, rugalmatlan pamutvászon téglalapotokat a címemre (......................), az alkotói délutánon pedig szorgos kezek megtalálják a helyét a nemzeti színű lobogóban. Köszönöm a Sugovicák nevében.

Rekordot sok információ alapján fel lehet állítani, a résztvevők száma, a dolog nagysága, adott idő alatti teljesítés szerint. Objektíven ítéljük meg a 2×4m-s charm-quilt elkészítését, viszont elvonatkoztatva a teljesítménytől, megjelenik a szubjektív tartalom, a nem mérhető eszmei érték. A résztvevő partnerfoltkörökkel ezt az értéket fogjuk közvetíteni július 12-n.

2012. május 13., vasárnap

Palkonya, csillagok, kékfestö

Szombaton útra keltünk Palkonyára, hogy eleget tegyünk a szíves invitálásnak, eljött az ideje a csillagok összevarrásának, és a készítők összeismerkedésének.
Palkonya, mint kulturális falu, számos rendezvényt szervezett már, megőrizve a megszerzett címet, a falu különleges, már eddig is sokakat elvarázsoló hangulatát műemlék épületei, tüzes vörösborai, és csodás természeti adottságai mellett főleg lakóinak vendégszeretete adja.
E vendégszeretet mutatója, hogy Nagynyárád közelségében tudta megszervezni a Míves Mag Műhely Mariannja és Marája a 121 db csillag összeállítását.
A profi szervezőmunka, lelkesedés, telefon- és levélváltásnak köszönhetően beérett a mag, határainkon túlra is eljutott a felhívás híre, így újabb ötletek valósulhatnak meg. A szervezőket hallgatva kiderült számomra, hogy az összefogás jó ügye nem ér véget a megvalósításnál, s ahogy egymást generálják a gondolatok, úgy szövődnek ismeretségek, és gyümölcsöző kapcsolatok, melyeknek eredményeként szervezett programokhoz további sok sikert kívánok.
A hely elvarázsolt, a munka jól esett a remek társaságban, beszéljenek a képek arról, hogy így is lehet!




Köszönöm a meghívást és a lehetőséget, gratulálok a munkátokhoz!

2012. május 1., kedd

Hosszú hétvége, rövid varrás

Ez így volt.
.
Tavaly szert tettem egy szuper szövetre, szoknya készült belőle.
A maradékokból még februárban egy neszesszert készítettem:
Ma pedig a maradék maradékából kagylókat. A szombaton frissen vásárolt sablonnal gyorsan haladtam, anyagot közbélésre fektetve csak varrtam, vágtam. Egy táskát tervezek készíteni, már frissíteném a meglévőt, és legalább a szoknyához készül az új. Ha elkészül.
Ha már táska, akkor tűzött, a képen látható mintából, egyéni elképzelés szerint készült (és elkészült), pár héttel ezelőtti termés.
Egy röpke mondat még, gondjaim akadtak a blogerrel, nem érkeztek a levelezőprogramba értesítések, emiatt nem válaszoltam a hozzászólásaitokra, elnézést kérek. Ismét tanultam valamit!


2012. április 30., hétfő

A kecskeméti Regionális találkozóról

2 hete nyílt Kecskeméten a dél-alföldi régió kiállítása, Megfoltozott emlékeink címmel. A megnyitó fotóit ide, a pályamunkákat ide kattintva tekinthetitek meg.
Én felnőtt gyerekekben emlékeket ébresztő munkával készültem a kiállításra, úgy hallottam sikerült az ébresztés. :)
Április 28-n a Regionális találkozóra és továbbképzésre ellátogatóknak alkalma nyílt megtekinteni Juhászné Anikó tárlatát, workshop-n részt venni, nézelődni, tanulni. Köszönjük a szervezést a Napraforgó csoportnak, Krisztinának, és külön köszönet Szidának a remek fotókért!
A találkozó persze számomra ismét töményen a foltvarrásról, és az ismerkedésről szólt, sok élménnyel, lettem gazdagabb, jókor voltam jó helyen.
Gyerekkoromban Kecskemét a sport megyeszékhelye volt, csukott szemmel is eltaláltam volna a Széktói stadionba, ma viszont már az angyalok városává vált. Miért is?
Nem, nem növesztek még szárnyakat, a pozitív impulzusok, és a kedves angyal miatt, akit a Napraforgó csoporttól kaptam a kiállítás megnyitóján, mert szerintük egy angyal vagyok...............
Köszönöm a készítőnek!
A dolog még fokozható, a kedves és figyelmes, no és foltos őstehetség Sulyok Levente szülinapi ajándéka volt a részemre  az angyalkát rejtő varrós doboz.  Nos, most már szóhoz jutok, eddig nem volt varrós dobozom, a remekmű túlmutat az álmaimon. Ezúton is köszönöm!
Jegyezzétek meg Sulyok Levente nevét, hallani fogtok még róla, és munkáiról. Szerintem lénye a találkozó egyik nevezetessége volt, ahogy szerényen megmutatta munkáit, és fogadta a gratulációkat. A képek magukért beszélnek. Levente 3. díjas munkája, katt. Engem meggyőzött.
A képen balról mester és tanítványa, vagyis Lajos Kati és Sulyok Levente, Gráma Margó társaságában.

A találkozó címszavakban: egy kacsintós mosoly; énekelni Márta néni himnuszát; jókor elsütött remek fotó; sok-sok kedves szó; egy kézszorítás és ölelés; De jó, hogy látlak! Még nem vettél semmit?
Hogy vagy?

A találkozó képeit a Napraforgó csoport albumára kattintva nézhetitek meg.

2012. április 12., csütörtök

Megfoltozott emlékeink

Megtisztelő felkérésnek tehetek holnap eleget, a Dél-alföldi regionális foltvarró kiállításon, Kecskeméten.
Számomra mindig nagy öröm egy kiállítás, e kiállítás pedig különösen. :)
Fogadjátok szeretettel a meghívást! 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...