2019. június 10., hétfő

Boldog (Felső)város

 
   A következő pár sor rövid bemutatása néhány foltvarró és lelkes leendő foltvarró közös munkájának.
   Az elmondható erről a textilképről is, hogy ahányan készítettük, annyiféle öltést tartalmaz és mivel gyermekek ihlették, elmondható az is, hogy aranyos. 😊
Az egy évvel ezelőtti VARRJUNK A SZABADBAN! c. nemzetközi programra nem kisebb céllal érkeztünk, mint az Iskolánk gyermekei számára tervezett díszes és a városrészt is kifejező alkotást készítsünk.
Az elmúlt évben szervezett találkozók alatt - mint ahogyan ősanyáink is jól érezték magukat a fonóban - kis közösségünk is beszélgetve, nevetve, csemegézve, párszor újratervezve, alkalomról-alkalomra varrta eggyé a várost.
Kézzel és géppel készült, tradicionális emelek felhasználásával (mező és a sarkok), papíron varrás technikával (templom), szabadkezes gépi tűzéssel pedig - a mértani pontosságtól tudatosan eltérve - kialakult a városrész épületeinek arculata. Stencilezve, festve kaptak hangsúlyt az apró részletek.
A 2×2 méteres látványosság immár az Iskola ebédlőjének falán díszeleg.

A részvevők pedig:
  • a kezdetekkor Gilyán Maja és Szabó Mariann
  • Czúghné Zsuzsa, Oláh Erzsébet, Kunsági Andrea, Csordás Balázsné
  • a befejező munkálatokban pedig  Kovács Rita, Kosztandi Armela és Takács Éva ragadtak varrótűt.
Kiemelném Maját, aki az iskola diákjait egy személyben képviselve vett részt a házacskák összeállításában. Köszönet a résztvevőknek az 'együtt varrás' élményéért és az alapötletért Valinak. 😉

Lapolka barátnőm a Szentlélek kiáradását vélte felfedezni a sarkokban s így Pünkösd táján lényeges hangsúlyt kap e felismerés; míg más angyalszárnyakat látott megelevenedni a háromszögek tűzésében. A rögzítő tűzésben diszkréten sugárzik a Nap fénye, mely olyan állítólag, mint egy petesejt..... és felbukkan a kelta kereszt sziluettje is.
Az ég felé nyújtózó templom mutat irányt és a - Lázár Ervin után szabadon - négyszögletű kerek városon szemünket körbefuttatva találkozunk iskolával, otthonokkal, piros pipacsokkal meghintett mezővel.
Szerettem tűzni a szelek szárnyán ringó felhőket, fonallal a cédrust, a kis házak apró antennáit. Ez a tevékenység újabb ötletet adott, továbbvitt.
   A textilkép gyerekeknek készült s hogy hol vannak a (örök)gyerekek? Hát itt, most is a város kis részleteit fürkészik 😉

Iskola és felhők.
Templom és cédrus.
Angyalszárnyak és kelta kereszt
Nap.
Egy otthon.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...