2013. március 22., péntek

Kiállításról és a jó iskoláról...

Pályája során - műve elkészítésén túl - van-e nagyobb öröm az alkotó részére, ha bemutathatja foltokba varrt emlékeit, gondolait és mindezt felnövekvő alkotók számára teszi, a gyermekmunkái számára legideálisabb környezetben?
A bajai Felsővárosi Iskola meghívásának eleget téve beszéltem a színekről, a formákról, a gombokba rejtett üzenetekről, a foltokba varrt emlékekről, a foltvarrás történelméről, hogy mindez mit is jelent számomra, milyen lehetőség mutatkozik meg a foltoskodásban.
A figyelmes alkotópalánták érdeklődő tekintete visszaköszönt, tenyerük csattanósan tapsolta a ritmust, élmény volt!
Körbejárva az iskola folyosóját, a falakon sok-sok tehetség megoldását láttam az évszakok megjelenítésére, a környezettudatosság bemutatására, állatvédelem hangoztatására.
A 158 éves - a 2010/2011-s tanévben teljesen felújított - Felsővárosi Iskola, a városban elsőként vezette be a kompetencia alapú oktatást, kiváló szakemberek közreműködésével valósul meg a tanulók haladása saját fejlődési ívük mentén, figyelembe véve sokféleségüket.
Számítógépparkkal, laptopokkal, interaktív táblákkal felszerelt termekben jártam, ahol a pedagógusok játékos módon tanítják a gyerekeket idegen nyelvre, s ha belegondolunk, ezek ma már fő szempontok a munkaerőpiaci érvényesülésben.
A testnevelők mindennapos testneveléssel, felszerelt csarnokban segítik a gyermekek egészséges fejlődését, a délutáni foglalkozásokon a diákok megismerhetik az egyéb sportágakat is.
2005-n nyerte el az iskola az ÖKOISKOLA címet, mely cím azon iskolák munkáinak legmagasabb állami szintű elismerése, melyek iskolafejlesztési, pedagógiai munkája kiemelkedően magas színvonalon képviseli a környezeti nevelés, a fenntarthatóság környezeti értékeit.
Az iskola pedagógusai érzelmi biztonságot és a tanulási utak eredményességét kínálják, mi szülők pedig az iskolai élet minden területén jelen lehetünk, véleményünkkel, építő jellegű hozzászólásainkkal alakíthatjuk azt.
Az évente megrendezett OVISULI programsorozat a zökkenőmentes iskolakezdést hivatott megkönnyíteni óvodás, szülő és pedagógus számára egyaránt, a most szombati foglalkozás 9-kor kezdődik a Flórián utca 20-24-ben.
"Mindenkinek van valamiben tehetsége, kötelességünk, hogy segítsük a tehetsége kibontakozásában."

1 megjegyzés:

  1. Én is ebbe a suliba jártam,nyolc évig.Meghatározó évek voltak számomra :o)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...