2011. december 1., csütörtök

Jacques Tati és a dobozos étel

Még tudok varrni, van is mit megmutatnom!
A Karácsony szellemében készülget 1-2 apróság a műhelyben, ebből a kupacból például egy 5nm-s ágytakaró lesz.
Bento boxnak indult, aprópó!  Tudtátok, hogy a bento box japán gasztrokultúrában a ételtároló dobozt  takarja? Mit is varrunk előszeretettel?
Szóval, fél bento lett belőle, így akár magyarosítva a csíkokkal körülvett négyzet egymással szembe fordított variációját terveztem.
Ha már tervezés, a címben szereplő filmrendező és színész, Tati, minden filmje forgatókönyvét alaposan kidolgozta, megtanulta, majd összecsukta és fejből rendezett. Rám ez most nem volt teljesen igaz, a szabásjegyzék ellenére sem jól számoltam ki a szükséges anyagmennyiséget, de nem volt üresjárat, mert a pótolt és már beavatott anyagok száradására várva elkezdtem más varrós projekt előkészítését.
Azt szeretem, mikor a harmincadik blokk utolsó vasalása és a hosszú munkaórák után végre összeállni látszik a lényeg.
A kupac alatt egy ágytakaró rejtőzik, kép vasalás előtt:
Ugye, így már rendezettebb!
A blokkokat kirakva megkísértett ama bizonyos forgatókönyv eldobása - én inkább a leírtaktól eltérően akad, hogy egy másik alternatíva szerint haladnék tovább - és máris kezdtem volna összevarrni az előlapot, de ismét belevágtam az anyagba, tovább daraboltam.
A folytatásban jön a talajtorna és grundbirkózás!

5 megjegyzés:

  1. Teljesen felkelteted az érdeklődésemet,hogy milyen lesz ha kész lesz!
    Rózsa

    VálaszTörlés
  2. Jaj de jó! Ha lemegy ez a karácsonyi mizéria, én is készítek valami hasonlót!

    VálaszTörlés
  3. Izgalmasnak tűnik! Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  4. Igen, tudtam,de véletlenül, valami tvpaprikás műsor kapcsán. Én is azt mondtam volna, hogy darabold még egy kicsit, így kíváncsian várom a végeredményt.

    VálaszTörlés
  5. Én is tudtam. Volt szerencsém személyesen is megtapasztalni hogy mi is szokott ezekbe a dobozokba kerülni. Még a boltban és a pályaudvarokon is kapható verziókban is művészi szinten elkészített ennivalókat talál az ember. Még a díszítő répa karika is pl csereszynevirág alakúra van formázva apró sütikiszúró-szerű zöldségkiszúrókkal. Sikerült is egy-két ilyet szereznem. :)

    Kíváncsi vagyok mi lesz a készülő dolog, illetve milyen, az anyagok nagyon tetszenek. És a bento doboz minta az egyik kedvencem...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...