2011. október 4., kedd

Kreatív percek

Közel fél éve már, hogy elindította a Bajai Televízió Kreatív percek c. műsorát, térkitöltő műsorocskának indult, ám a sikerének köszönhetően önálló időpontot kapott! A program szakmai tanácsadója és foltvarrójaként olyan témákkal készülök, amelyek szezonálisak, sok esetben kézzel is elkészíthetőek, szaktudást nem igénylő apróságok. Apróságok, mert rövid a műsoridő, sok értékes információt igyekszem megosztani a nézőkkel azalatt a pár perc alatt, míg összeáll a az applikált póló, vagy kenyérkosár, stb., de mégis belefér az újrahasznosítás, átlényegítés, rendszerezés.
A megfelelő előkészítés ellenére is előfordulnak forgatás közben rögtönzött megoldást igénylő helyzetek, az összes 'életszagú' szitujával együtt szeretem!
Az az öröm ért a minap, hogy archiválva kikerült az aktuális műsor a Kreatív percek rovatba, bármikor visszanézhető.
A sacc/kb statisztikám szerint - részben a műsornak köszönhetően - nőtt foltkörünk létszáma, bővült azon ismerőseink köre, akik már tudják, hogy miért lelkesedem oly nagyon és nem utolsó sorban kiderült számomra, hogy nagyon sokan nézik a Bajai Televíziót!
Az aktuálisan futó műsor témája épp egy szemüvegtok elkészítése, majd kedvezve a rendszerezés hódolóinak, nappaliba való kütyütartót készítek....férfias színekben, meglepetés-zsebbel.
Jó munkát!

12 megjegyzés:

  1. Ma is láttam a műsorodat!
    Gratulálok hozzá!
    Ismét tudtam újat tanulni.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Ja, és a műsor hátterében megjelent gyűjteményes quiltedhez külön gratulálok!
    Még nem láttam eddig, de valami gyönyörű!

    VálaszTörlés
  3. A műsornak rendszeres nézője vagyok! Nagyon jó, hogy sok apró trükköt is bemutatsz, és igen tényleg életszerű!!! Gratulálok Rita! Csak így tovább!
    Ági

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm hogy megosztottad velünk is a linket!!!
    Igazán hasznos ötletet mutattál! Ezentúl majd visszanézem a műsoraidat :)

    VálaszTörlés
  5. Visszanézhető bármikor? Jaj de nagyon jó!
    Annyira szeretem a műsort és olyan sok jó praktikát, ötletet adsz!
    Szeretettel ölellek Benneteket!

    VálaszTörlés
  6. Az előző adásokat hogyan tudom vissza nézni?

    VálaszTörlés
  7. Ismét gratula! A kitűződ is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  8. megnéztem én is, nagyon jó. úgy szuper ahogy van, bár mindennap elnézném. nagyon jó ötlet, nagyon ügyi vagy. csak gratulálni tudok.

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm az elismerést, Tőletek azért fontos számomra, mert szakértői vagytok a témának!

    Móni, lassan már nem fogok tudni újat mutatni Neked!

    Köszönöm Ági, ha Te nem lennél......

    Üdvözöllek Kata! Keddenként este 1/2 8-kor kerül adásba a legfrissebb felvétel és úgy látom, csak szerda reggeltől lehet visszanézni egy héten keresztül, vagyis a következő frissítésig. Az előzőeket sajnos nem tudjuk visszanézni, az élő adásra kattintva néha elcsíphető. Adhoh bedobják valamikor, ezért én is lemaradok róla.

    Drága Kingám, most akkor már megvan az az örömöm, hogy Te legalább látsz engem! Én mikor látlak Téged?

    Köszönöm Marcsi! A kitűzőt a felvétel napján készítettem a barna pólóhoz, hát persze, hogy türkiz!!!

    Köszönöm Eni!!!! Tetszett? De jó!

    Én ugyan csak most néztem a friss adást, sajnálom, hogy a sör otthon maradt! Sokszor drukkolok magamnak, hogy kijöjjek 1-1 mondatból és néha izgulok, hogy rávarrok a kezemre, de neeeeeeeeeem! Most kezdek belejönni!

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm válaszod!
    Sajnálom hogy csak 1 hétig lehet vissza nézni, de így is örülök neki :))

    Nagyon jól csinálod, nem kell izgulnod, mintha mindig is TV-ben szerepeltél volna, de komolyan!!!

    VálaszTörlés
  11. Igazi celeb lettél Ritám! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  12. Örülök Kata az észrevételednek, Neked elárulom, hogy felvétel és koncentráció közben néha észre veszem, hogy hol is vagyok........Teljesen ráállok a feladatra.

    Hogy celeb lettem? Autogramot még nem kért senki, de megismernek a fiam csoporttársai az oviban!!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...