2011. október 27., csütörtök

Gondoltam...

Gondoltam egy merészet és a Magyar Foltvarró Céh Hírfoltok c. újságának 3. számában közzétett felhívás alapján, pályáztam a megüresedett vezetőségi tag posztra. Délmagyarországi jelöltként, nyugati és keleti határainktól félúton, Bajáról gondolom támogatni  foltvarró társaimat, méltó módon és aktívan közreműködve a Vezetőség munkájában.
Ugyan a jelentkezésem kommunikációs hiba folytán most látott napvilágot, lelkesedésem és elszántságom töretlen!
Tapasztalatom szerint a vidéki csoportok nagy tudással és létszámmal vannak jelen a foltvarró életben, így fontosnak tartom, hogy az ő számukra is elérhetőbb közelségbe kerüljenek közös varrások, tanfolyamok, képzések és megmérettetések és gondoltam azokra is, akik autodidakta módon  varrnak és információk hiányában nem találják meg a hozzájuk közel eső csoportot.
A roppant hatékony és magas színvonalú vezetőképző tanfolyamon tanultam meg a tudatos és célravezető csoportvezetést, amit már az életben hasznosítva kamatozni is látok. Azóta sikerült kicsiben is megvalósítani a csoportok közötti hatékony együttműködést, Paks, Baja, Szeged, Nagybánhegyes, Hercegszántó és Mohács csoporttagjainak szakmai együttműködése révén színvonalas közös varrásokra került sor, így mi, a vidéken élő foltvarrók is folyamatosan szereztünk hasznosítható és értékes tudást, tapasztalatot.
Teljesen jogosan Budapestre és nagyobb városokra orientálódott sok szakmai képzés a résztvevők száma miatt, de hiszem - és a tapasztalat mutatja -, hogy ha ezt az ország egy kis szegmensében meg lehetett valósítani, akkor ez igaz az egész országra is, így a  foltvarrók népes tábora képes szakmailag fejlődni, igényesebbé válni, emelve ezzel a magyarországi foltvarrás színvonalát, tekintélyét, a tudás és gyakorlatiasság birtokában pedig önbizalmat szerezni pályamunkák készítéséhez.
Fő célkitűzésem tehát, hogy a vidéki foltvarróéletet és a csoportok közti együttműködést munkálkodásommal újra felerősítsem, hogy a vidéki csoportokat összefogva támogassuk egymást a közös cél,  a mindenki örömére szolgáló foltvarrás megvalósulása érdekében.
Természetesen ezek a szépreményű tervek csak MFC támogatásával és irányításával valósíthatóak meg és kár ábrándozni tettek nélkül, - mondták ezt csoporttársaim, akik biztatására és bevallom az eddigi szép eredményeink hatására - gondoltam egy merészet és jelentkeztem a feladatra.

Az elnöki tisztségről, illetve a vezetőségi tagságról november 5-n a Határtalanul rendezvény közgyűlésén szavazhatunk, mely két napos rendezvénynek az Angyalföldi József Attila Műv. Központ ad helyet.
Értékes programok várnak bennünket.

10 megjegyzés:

  1. Húha, ez nagyon komoly dolog, szorítok, hogy Te kapd meg...

    VálaszTörlés
  2. Én ugyan nem vagyok Céhtag, de nagyon örülnék, ha sikerülne Neked bekerülni a vezetőségbe.

    Így külsősként sok szeretettel támogatlak!

    VálaszTörlés
  3. Kreatív, céltudatos, segítőkész! Ilyen Hölgy kell a vezetőségbe! Szurkolok Neked!

    VálaszTörlés
  4. Én nem veszek részt a szavazáson, de lélekben veled leszek. Nem ismerjük egymást, de a blogéleted alapján te nagyon rátermett vagy a feladatra.

    VálaszTörlés
  5. Bízz magadba ,mert megérdemled!!!
    Szurkolok!!!
    Rózsa

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a jeleket és a biztatást, értetek és veletek érdemes!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon örülök, hogy jelentkeztél. Én tudom, tapasztaltam, hogy Te eddig is mennyit tettél a foltvarró életért. Ott a helyed!!!

    Ági

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...