2011. június 28., kedd

Esti mese: Log Jam


Csöpp gyerek nagy táskával...

Egy tavalyi PW újság egyszerűnek tűnő mintáját választottam ki egy bizonyos szuper dekor eltüntetésére, ráadásul vastagabb közbéléssel készítettem, mint kellett volna, így egy kicsit birkóztunk a dupla anyagvastagság összevarrásánál, de a végeredmény egy sarokban is megálló, majd' malaclopó táska.
Tetszik, hogy az eleje egy nagy zseb és még többet is tudnék a masszív táskába pakolni, mint feltétlen szükséges.
Önkéntes modellem nagyon komolyan vette a feladatát, egyszer majdnem eltűnt a táskában.....

2011. június 20., hétfő

'Őrült' hétvége...

Nem mindennapi programban volt részem szombaton, amíg az ország foltvarrói a szabadban varrtak, addig  kis csapatunk Lőrincz Mariannát, a MFC vezetőségének tagját fogadta és hallgattuk előadását a crazy-ről és Kszenia Dmitrieva munkáiról. Magával ragadott Marianna lelkesedése és abszolút értem elhivatottságát.
Kszenia művésznő ruhakölteményeivel és táskacsodáival a tavalyi Határtalanulon volt szerencsém találkozni, megfogott a szín- és anyaghasználata. Szerelem volt eső látásra, foltosként megfogalmazódott bennem az elhatározás: ruhát egyszer így nekem is kell varrnom! Bár ruhavarrással nagyon keveset foglalkoztam, ez a műfaj nagy kihívás. A kedvencem:
Szeretem a crazy-technikát, előszeretettel alkalmaztam már  a stitch and flip változatát is, melyet szilánkos fakunyhónak is mondanak.
Nyitott szemmel járva, kutattam már az öltözködés és foltvarrás mai (számomra is hordható) formáját, így a harmincas éveim második felébe lépve, leginkább ebben a stílusban látom a csinos és lehetséges pw. megoldásom.
Marianna tolmácsolásában Kszenia véleménye, hogy legyünk elegánsak és vállaljuk fel a nőiességünket. Egy remekül megkomponált ruha és a hozzá tartozó táska már tökéletes harmóniát alkot.....Igaza van.
Ami engem illet, a rohanó életvitelemben sokszor a sportos és praktikus öltözékeket részesítem előnyben, de megjelenni tudni kell. Kszenia ruhakölteményeit hétköznapokra is ajánlja és hordja, én ha nem is fogok rögtön őrült szoknyába bújni, egy vagány fűzőt viszont el tudok magamon képzelni egy szövetből varrt crazy-táska kiegészítővel.

Köszönet Mariannának a felkészültségéért és önzetlenségéért, eredményes volt a látogatás, csatlakoztunk a rajongókhoz!

2011. június 15., szerda

Hvar-i falvédő 2.

Valójában két falvédő készült Horvátország legnagyobb szigetére, a másodikhoz témájában is odaillő textileket válogattam össze.
Mindig igyekszem személyre szabott dolgokat készíteni, most a tengeri feelinggel párosítottam a kifürkészhetetlennek tűnő és végtelen csillagos egünk elemeit, tudva azt, hogy a háziasszony asztrológiával foglalkozik.
A tűzés témáját a vízhez kapcsolódóan kívántam megválasztani, végül Ági tette fel az I-re a pontot a kicsit tajtékos hullámok mintájával.
Háziasszonyunk elképzelése szerint a falvédők az átminősítést követően teszik otthonosabbá az apartmanok nappaliját. Nos?

2011. június 13., hétfő

AJÁNLÓ: Művészetek Gödre - Művészpiac

 Baja belvárosában, Baja, Árpád u. 14. szám alatt egy hangulatos terasz és pincerendszerben található a Művészetek Gödre kávézó-borozó-étterem.
A kovácsoltvas kapun belépve mediterrán stílusú udvarrész, terasz és több vitrinből álló kirakatsor fogadja a vendégeket, ahol képző és -iparművészek mutathatják meg a legújabb alkotásaikat, amelyek megvásárolhatók.
  • A nevéhez hűen a „Gödör” folyamatosan helyszíne élő zenés koncerteknek, beszélgetős esteknek, kiállításoknak és  minden hónap első szombatján tartandó művészpiacnak. Az első  művészpiac július 2-n szombaton lesz, zenei programmal, főzéssel egybekötve, ahol lehetőség nyílik iparművészek, ékszerkészítők, keramikusok  és egyéb alkotók igényes, kézzel készített  ajándéktárgyainak a  megvásárlsra.
Emellett finom ételeket (lepények, spagettik, frissen sültek, saláták), minőségi borokat, jó minőségű szekszárdi folyó bort, csapolt sört kóstolhatunk.
Minden hétköznap 11.30-13.30 óráig napi ajánlattal  és salátatállal  várják vendégeiket.
Programok, napi ajánlatok, fotók megtekinthetők:  www.muveszetekgodre.com
Elérhetőség:             21-200-2630 begin_of_the_skype_highlighting            21-200-2630      end_of_the_skype_highlighting       (vonalas Bajanet telefonszám), muveszetek.godre@gmail.com,
 
 

  

2011. június 12., vasárnap

Hvar-i falvédő 1.

Sok kedves emlékem kötődik a horvátországi szigethez, kedves barátokhoz utaztunk le Vrboska városába pár nyárral ezelőtt....Még a nászutunkat is oda terveztük és még most is G-dúrban zúgják a fákon a kabócák.
Gyorsan kellett készítenem valami odavaló falvédőt, a szobák sárga hátteréből kiugrót, forgóra esett a választásom és az élénk színekre. Az élénk színek számomra ebben a tradicionális mintában is a nap melegét, a zöldövezetet és az Adria kék tengerét szimbolizálják. A 2 méteres falvédő Áron váráról lelógva mutatott a legjobban és várom az eredeti helyén készült sztárfotóját.


2011. június 11., szombat

Almásan szebb az élet

Végre volt időm magunknak varrni, régi vágyam volt már feldolgozni a - Niki húsvéti játékában nyert - Robert Kaufman almást.
Mikor megérkezett az anyag, rögtön kiszabtam a hozzávalókat, de csak most jutottam el a megvalósításig.
Csont kezdőként minták szerint válogattam a textileket, mára már persze kinyílt az anyagforrások tárháza, a minőség fontos szempont a választásnál, minta pedig rengeteg van. R K anyaggal most találkoztam először és az tűnt fel, hogy esése van a matériának, jó volt vele dolgozni.
Nem bírtam volna tűzetlenül hagyni az alátéteket és a számomra cseppet sem unalmas kukacolás mellett döntöttem (mert mindig izgalmas megtalálni a menekülési útvonalat). Így tűzve sokszor moshatom és esztétikusabbak a darabok.
Noha az idei festés meg várat magára (hosszú még a nyár), dizájnos tányéralátétünk már van az ebédlőasztalon, a többi nem számít!

2011. június 10., péntek

Metszet

Most megmutattam magamnak, hogy egy egyszínű anyagot is feltudok 'öltöztetni' és nagyon tetszett a munka.
Semmi extra nincs benne, csupán a szándék, kitaláltam és jól szerettem volna megvarrni, ahogy a viselőjének vállára megálmodtam.

....és szerintem Cicnek is tetszene....

2011. június 8., szerda

Gyűjteményes

Rakosgatom már egy ideje a tavalyi blokkvarrós mozgalom megmaradt darabjait, - mivel elköszönésképp Karácsonyra Áron régi óvodájának adományoztam a felét és hát az új dolgok jobban vonzottak az idén, minthogy pótoljam a hiányzó elemeket, hogy egy takaró legyen belőlük - , a megmaradt 33 darab blokkból egyet fájó szívvel kivettem és egy bemutató 'cégért' varrtam össze a négyzetekből.
A liptódi Alkotók Csarnokának kiállított alkotásai mellé szántam, hódolva a tradíciónak és színesítve ezzel a falusi turizmus látványosságait.
Az összeállításban jó szolgálatot tett ez árokban futó (varró) talp, viszont most is megállapítottam, hogy szabadon tűzni sokkal jobban szeretek!