2010. augusztus 28., szombat

Az egyszerű felturbózása

Egyszínű, tehát egyszerű ruhadarabokat gondoltam izgalmasabbá tenni, erre adott lehetőséget Zsuzsi még tavasszal, amikor is elindította játékát.
A játékban Orbis adta tovább csomagját, azóta nézegetem, tartogatom jó ötletekhez a kedvenc textildarabomat, most jött el az ideje. (Itt megtaláljátok, 72-s textil.)
A magukat adó blokkokat kétoldalas vetexszel ráapplikáltam a pólókra, közbélést vasaltam a belső oldalra is, és letűztem a szélén.
Áronnal így összeöltöztem, irány a játszótér! ( Mert én is egy nagy gyerek vagyok! Anya! Hol vagy?)

Berényfolt és magyar foltvarrók sikerei

Láttam az M1-n az összefoglaló riportot Ferencsik Ágnessel és Polhammer Miklóssal, az eddigi elégedetlenségem elmúlt, méltó figyelmet kapott a foltvarrás.
A stúdióban példaként bemutatott takaró pedig Marcsié, gratulálok!
Nem mutattam még, hogy levélben is kaptam köszöntést a jótékony gesztusról, lenyűgöző, hogy még erre is volt figyelme és ideje a foltkörnek a sok más karitatív tevékenység mellett!
Sok-sok fotó és a kis takarók készítőinek névsora itt.

2010. augusztus 27., péntek

Díj Edinától, ajándék Kingától

Köszönöm Edina, hogy rám is gondoltál!

7 dolog rólam, amit tudni érdemes.
...

Jelentkeztem Kinga játékára, oly jó volt hozzánk, hogy mindenki kapott ajándékot!
Köszönöm Kinga, nagy örömet szereztél, hasznosítom a csomag minden darabját!


    2010. augusztus 26., csütörtök

    Szolgálati, meg mindenféle

    Rég írtam már blokkvarrós helyzetjelentést, lelassultak nyáron a dolgok.
    Igyekeztem saját szórakoztatásomra tanulgatni, most éppen a részeges motívumokat merítem ki, a teljesség igénye nélkül.
    Összeraktam a munkáimat, hogy érezzem, mivel kell erősítenem az összképet, kirívó darabot nem látok, nekem sampleres.
    Mindannyiunk munkája pedig fenomenális, igazi kavalkád, íme egy aktuális látványfotó (a program kever):

    INDIÁN KIRAKÓ

    Maradok még 1-2 darab erejéig a részeges blokkoknál, jöjjön most az indián kirakó.
    Szintén sablonnal készül, amelyet úgy szerkesztettem át, hogy kompatibilis legyen az eddigiek méretével.
    Egy 10×10cm-s négyzet egyik sarkából egy 5cm-s sugarú körcikket húztam vonaltól vonalig, így megvan az A és B sablon.
    Íme a kép:
    Minden sablonnal két-két darabot szabtam ki a választott két színből, így varrtam össze őket később:
    A fotó azért 'feles', mert közbeszólt a technika, elcsúszott 1-2 digitális sík, és mire észleltem, már rég összevarrtam a darabokat. A lényeg azért látszik..

    Összeállítottam mind a négy részeges darabot, egyenként igazítottam formára a körcikk felől (felső fotó), majd a négyfoltos tematikája szerint állítottam össze a négy kis blokkot.
    Végső vasalást követően pedig végső igazítás jött, amint látjátok, bőven megvan a 16,2×16,2cm- méret.
    Ha sok darabot varrtam volna, így festene egy takarón:

    2010. augusztus 20., péntek

    Most pisztácia és csoki 1.

    A karcagi táska új színváltozatán dolgozom pár napja, készülget.
    Egyenlőre nem cserélem le szerelmetes, és kedvenc türkizemet más színre, de ezek ketten annyira jól mutatnak egymás mellett, hogy meg kell zabálni varrni!
    Ha szánok időt, szokásom előre dolgozni, mert hasznos, ha jönnek a családi ünnepek.
    Minden ugyan az, még a tűzés mintája is, most kezdem az összeállítást. Szépen tűzni a kesztyűben sem sikerült, azt hiszem ha megnövök, beruházok egy nyitott tűzőtalpba a VGC-ból, hátha nem takarja a mintámat a karika.
    ...
    Bele-bele néztem ma délelőtt főzés közben az ünnepi körkapcsolásba, hátha felbukkan a kis sárga takaróm Ináncson.
    Szép takarót sokat láttam, égett a csajok keze alatt a munka a stúdióban. Ami szemet szúrt, hogy a műsorvezetők ismereteik hiányában, de szakmájuk legjobbjaiként elvitték a lényeget, nem hagyták verbálisan érvényesülni a szakember foltvarrókat. Persze megengedett a lámpaláz, nagy teljesítmény volt a Berényfoltos lányoktól az egész napos helytállás, gratulálok.
    Külön öröm, hogy az összefogás eredményeként milyen sok adomány és segítség, segítő kéz érkezett az egész országból, egy emberként dolgoztak a helyreállításon és berendezésen.
    ...
    Nagy megtiszteltetés ért, felkérést kaptam egy szeptemberi, kistérségi közös varrás egyik témájának lebonyolítására.
    Igazából arra készültem, hogy mindent kipróbálok, tanulok, produktumokkal és élményekkel gazdagon térek haza, nos, így a program számomra más élményt tartogat, köszönöm a felkérést!
    Gyorsan kitaláltam a témát, és elkészítettem a bemutató darabot, a gyermekeseknek fogok kedvezni a választásommal, még titkolózom egy kicsit...

    2010. augusztus 19., csütörtök

    NAGYI KEDVENCE

    Egy újabb 'részeges', négyfoltos összeállítással kombinálva.

    Nem bonyolult a sablon elkészítése, az eredeti sablon sajnos nem a 16×16cm-s méretben készült...nagyítottam rajta.
    Egy négyzetrácsos lapra 15×15cm-s négyzetet szerkesztettem, 9cm-t befogva a körzővel, egymással szemben álló sarkokba szúrva egy negyed kört húztam vonaltól vonalig.
    A körcikk az A sablon, a 'csontocska' a B sablon.
    A sablonnal a piros és drapp cikket vágtam ki, B sablonnal a fekete csontot.
    Fekete sarokra volt még szükség 4,2×4,2cm-s méretben, illetve 2db 4,2×13,5cm-s csíkra.
    Először a csonthoz varrtam a körcikkeket, vasalás után 13,5×13,5cm-re igazítottam, majd hozzávarrtam az egyik kis csíkot, végül a másik csík + négyzetet is.

    Variáció:

    2010. augusztus 17., kedd

    Jótékonysági felhívás

    A MFC felhívást intézett a foltvarrókhoz, segítsünk az ináncsi óvodásoknak egy jótékonysági takaró megvarrásával.
    Megmozdult valami a lelkem bugyraiban, rövid idő alatt összeállítottam a kis takarót, és elégedetten adtam ma postára Ferencsik Ágnesnek címezve a pakkot.
    A gesztus gyakorlásától volt szép ez a nap számomra, és mert adni jó....ha van mit, és miből.
    Pénteken az M1 egész napos körkapcsolással közvetít a helyszínekről, Ferencsik Ágnes és a Berényfolt Csoport vállalta az 'élő' bemutatót a stúdióban, nézzétek ti is, jó szórakozást!

    A takaróm egy anyagból készült, dísze a tűzés.
    Későn olvastam a felhívást, ez az egyszerű munka fért bele a napba, ám bízom benne, hogy egy kis szöszkének örömet okoz majd.

    2010. augusztus 14., szombat

    Augusztusi UFO

    Ennyire korán még nem végeztem UFO-val, bevallom, nagy megkönnyebbülés, egy ehavi feladat kipipálva.

    Nagy kékségnek indult, aztán 2db stokipárnává vált a textil.
    Egyszínű sötétkék anyagot tűztem narancssárga cérnával, a család szerint kalapdoboz is lehetett volna az elkészült párna.
    A 10cm magas, 30cm átmérőjű székpárnák 35cm hosszú cipzárat kaptak, könnyedén kivehetőek mosás esetén a 10cm vastagságú szivacsok, kitöltik a huzatukat, így megmarad a párnák tartása, és rugalmassága, ideális ülőalkalmatosságok a konyhába.
    A négy széklábhoz négy rögzítőpánt került, így a párnák nem csúszkálnak a székeken.

    Kesztyűs kézzel

    Gumírozott, rugalmas cérnakesztyűnek nevezném, jól felveszi a kezem formáját.
    Az ujjvégeknél szilikonos anyagba mártották, ez átitatódott kívül-belül, tehát megtapad az anyagon, és az ujjbegyeken is.
    A kezem nem nyirkosodott benne munka közben, pedig nagy hőségben avattam a kesztyűt.
    Első használatnál az a bizonyos zokniban lábat mosni érzésem volt (rossz az, aki rosszra gondol ), de kesztyűben dolgozni számomra nem újdonság, arcászként is gyakran használom, tehát már a tűzésre koncentrálva érzékelhetetlen volt, hogy a kezemen van, pár perc alatt megszoktam.
    Stabilabban mozgattam az anyagot, kevesebbszer igazgattam a szendvicset, haladtam.
    Összegezve a tapasztalataimat, első használat után úgy ítélem, megérte az árát, nem bántam meg a vásárlást.
    ...
    Itt pedig a kesztyűs tűzésem eredménye látható, ifjú fiúcska ajándéktakarója. Utazik a csöppséggel Németországba.

    2010. augusztus 12., csütörtök

    Kesztyű

    Tétova és gyenge gumikesztyűs, majd kertészkesztyűs próbálkozásaim után csupasz kézzel tűztem eddig a takaróimat, majd a lehetősséggel találkozva döntöttem, megrendeltem, és az ígért szállítási időn belül hozta is a posta egyenesen Amerikából az eredeti (koreai gyártmány) freemotionquilting tűzőkesztyűmet.
    Pont olyan, mint a képen, az én kezemen is úgy áll, vajon a tűzésem is olyan lesz, mint a művésznőé? Hi-hi!
    Mindenesetre nagyon örülök, holnap kipróbálom, és referálok.

    2010. augusztus 11., szerda

    NAPKELTE és NAPNYUGTA

    A sablonnal készülő blokkok következő darabja is nagy kedvencem lett, azt hiszem a fokozatossága és a titokzatossága fogott meg, mint ahogy minden új nap egy új titok, ...ez a kis szentimentalizmus még belefér a naplózásba,... foltos módon.
    ...
    Sablont szerkesztettem, 19×19cm-s négyzeten belül körzőztem, a kiosztás jól látható.
    Adott a D sablon 12mm-e, a megmaradó centimétereket sacc/kb négy részre osztottam, így jött ki arányosan a minta.
    Négy kékes árnyalatot választottam, és a részeg ember lépései szerint összevarrtam a sablon segítségével kiszerkesztett sávokat.
    A vasalás után igazítottam formára:
    Varrtam egy napkeltét is:
    Variációk:

    2010. augusztus 4., szerda

    ISZÁKOSOK ÚTJA vagy RÉSZEG EMBER LÉPÉSE

    Ez a blokk is sablonnal készül, könnyű megszerkeszteni.
    Bőven kijön a blokk mérete egy 18×18cm-s négyzetből.
    Az egyik sarkába leszúrt körzőt 13,5cm-re állítottam,  egy negyed kört rajzoltam vonalon belül, kész a sablon.....


    ...ez alapján szabtam ki az anyagokat.
    Minden darab közepét 'körmöléssel' megjelöltem, ezek az illesztési pontok.
    Színt színre fordítva gombostűztem végig a két részt, varrás közben könnyedén kihúzhatóak.
    Kisebb öltéshosszal dolgoztam, és figyeltem a 6mm-s varrásszélesség betartására.

    Idézet Cicavarektől: "Egy kis trükk homorú és domború ívek összevarrásához: jobban lehet boldogulni, ha a domború oldal felől tűzünk és a homorú oldal felől varrunk."


    Vasalás után lehet formára igazítani, megvan a 16,2×16,2cm-s méret.



    Iszákosok útja:

      

    Variációk: