2010. április 29., csütörtök

Csomagot kaptam!

Tömött borítékot hozott ma a kedvenc postásunk, Andreától érkezett az ajándékom.
A történet még idén januárra nyúlik vissza, remek kezdeményezéssel indult az év, blogszülinapi blokkvarrós játék formájában.
Nos, engem húzott ki Andi gyermeke, köszönöm Neki és Fortunának, ám külön elismerés Andinak, aki összefogta, szerkesztette, elrendezte, és apró öltésekkel összevarrta a darabokat!
Köszönöm Andi kedves soraidat, a gyönyörű textilt és a munkádat!
Abile, Kicsikató, Edina munkáit egyértelműen felfedeztem, maradandót alkottunk! (enyém a bal felső blokk)

Számadás

Számára két fontos dátum van egy évben, egyik a kisfia születésnapja, másik az övé. Az övé, amikor virággal indul édesanyja sírjához azzal a gondolattal, hogy bárcsak többször köszönhette volna meg, hogy akkor életet adott neki. Anyukája ezen egykor mosolygott, és nem értette, hiszen ez a lánya szülinapja......Most egy felhőn csücsülve mosolyog a mama, szellővel cirógatja meg lánya arcát, így kíván szép napot, még sok szülinapot, boldog szülinapot.....
....Mert ő élni akar, alkotni sok szépet és maradandót, színnel tölteni meg szerettei életét, fontosnak lenni, része lenni a világnak,....és legalább még egyszer életet adni.........
Így hát ma szívja magába az áprilisi tavasz összes illatát, madárcsicsergését és méhzümmögését, örül a napnak, örül, hogy szerethet és szeretik, és hálás a világnak, szüleinek és családjának azért amit elért, azért ami van.
Élete derekán számadást vet, honnan jön és merre tart, ma kicsit átértékelődik a jövő,...ma semmi sem fáj, ...hiszen élni jó!

2010. április 28., szerda

Áprilisi UFO

Tavaly nyár végén tettem félre ezt a maradék kockás pamutszatént, Áronnak készült volna belőle hátizsák óvodakezdésre.
Ha nincs az UFO-s kezdeményezés...............
Most elővettem, újragondoltam, változtattam, fordítgattam a német szöveget (Patchwork Magazin tavalyi szám), elkészült.
Ebből a kupacból.........


.....hátizsák lett:

VIRÁGZÓ GAZDASÁG

Ez a blokk az előző rombusz a négyzetben-re épül.

Anyagszükséglet:
2db 9,5*9,5cm-s négyzet. Átlósan félbevágjuk mindkettőt, hogy 4db háromszöget kapjunk.
B  1db 10,4*10,4cm-s négyzet. Átlósan negyedekre vágjuk, így 4db háromszöget kapunk.
C  1db 8,7*8,7cm-s négyzet.


Összeállítása a rombusz a négyzetben alapján, vagyis a 8,7*8,7cm-s négyzet két ellentétes oldalára varrjuk először a B háromszögeket, majd a másik két szembenálló oldalra is.


Vasalás és formára igazítás után az A háromszögek következnek.


A másik két szembenálló oldalra is felvarrjuk a háromszögeket, és kész is a virágzó gazdaság!



Jó munkát!

2010. április 27., kedd

Blokkvarrós helyzetjelentés 2. és egyéb varrásfajták

Mosolygok a kétségbeesett esti kapálózásomon, helyreállt a net-rend, ezek szerint elég mérgesen néztem......

Örömmel írom, hogy ismét bővült a csapat, most már 11-en varrjuk a takarónkat, Maminka és Napraforgó jelentkezett mókázni.
A blokkvarró alkotók blogjait megtaláljátok a jobb oldalsávban.

A varrós mulatság szabadon értelmezett, például jó tippet adott Csilla, hogyan készüljön el gyorsabban a takaró: duplázni kell, több blokkot varrni egyszerre.
A másik hír, hogy Marcsi felhasználta és beépítette aktuális munkájába az itt látottakat, klassz terítő lett belőle:


Sok-sok gondolatom akadt a hétvégén, döcögve írogatom, majd kitörlöm.....
A kecskeméti Reg. napon összeakadtam D-val, őt idézem: 'Számomra az egyik legfontosabb dolog, hogy emberi kapcsolatok születhetnek foltvarrás ürügyén. Elvégre erről szólt valaha...' ....nagyon igaz, és akinek inge, most vegye magára!

...varrjunk inkább...
Mondjuk neszesszert. Csipkével, farkasfoggal, díszgombbal szolidan.


Már egy hete, hogy elhatalmasodott rajtam az alkotói válság, dolgom lenne 1000, belefogni fáááááááááj!

Kis kutatómunkát azért végeztem egy textilkép elkészítéséhez, pályázok, hátha beleférek a keretbe. Igen, egy újabb 'titkos' projekt. Meglátjuk mi sül ki belőle!

2010. április 26., hétfő

Szolgálati közlemény

Megkaptam mindenki levelét, válaszolok is amint tudok. Gondom akadt a netkapcsolattal, amikor elfelejt nem működni, tudok 1-1 válaszlevelet küldeni.
Dolgozzatok és szép hetet mindenkinek!
Marcsi, Maminka, Napraforgó és Orbis, Petit Ange köszi, hamarosan..................

ROMBUSZ A NÉGYZETBEN

Anyagszükséglet:
A  1db 11,8*11,8cm-s négyzet
B  2db 9,5*9,5cm-s négyzet


A két darab kisebb négyzetet átlósan félbevágjuk, így négy háromszöget kapunk.
A képen a jobboldali négyzettel ezt már meg is tettem.
Illesszük a kis háromszöget a nagy négyzetünk egyik oldalához, 6mm-s varrásszélességgel összevarrjuk a darabokat, ugyanezt tesszük a szemben lévő oldallal.

TIPP! Varrás előtt ne a sarkokat illesszétek egymáshoz, hanem mindkét elemen a középpontot vessétek össze, így összevarrva nem tolódik el a háromszög.
Ha gondot okozna elsőre a pontosság, akkor plusz 5-6mm-t lehet minden elemre ráhagyni a szabásnál, a végén pedig formára lehet igazítani az elkészült blokk méretét.
Ha felvarrtuk a szemben álló háromszögeket, így mutat a darabunk:


Vasalás után a kis kilógó sarkokat levágjuk, jöhet a másik két szembenálló oldal.
Újabb vasalás, formázás, kész a ROMBUSZ A NÉGYZETBEN.


Jó öltögetést!

2010. április 22., csütörtök

NÉGYFOLTOS LÁNC

Az előző alkalommal elkészített NÉGYFOLTOS blokkra épül a lánc, ez már ujjgyakorlat!

Anyagszükséglet:
A  4db 5*5cm-s négyzet
B  4db 5*5cm-s négyzet
2db 8,7*8,7cm-s négyzet.


Összeállítása a NÉGYFOLTOS szerint, a kis négyzetekből készítjük a négyfoltos mozaikot.


Majd a nagy négyzetekhez varrjuk a mozaikokat.


Ezt a blokkot (is) elkészíthetjük gyorstechnikával, vagyis A és B anyagokból 5cm-s csíkokat szabunk és összevarrjuk őket hosszában. Vasalás és figyelmes keresztben-szabás után négyzetpárokat kapunk, már csak össze kell varrni.
Jó munkát!

Re-re-re

Dolgos délelőtt áll mögöttem, rehabilitálódtam, főztem, blogot szerkesztettem, levelekre válaszoltam és még a hajam is megmostam. Ez csak azért méltó az említésre, mert közel egy éve már, hogy belepusztulok a kádba behajolásba, ez ma nem történt meg! Köszönet ezért a jócselekedetért Klárinak, Nórinak és Győzőnek, visszaadjátok a mozgékonyságom és jókedvem! (még a végén elcsábulok ismét pl. a teljesítménytúrázás felé)
Azért még van mit dolgozni rajtam, hát még a lelkemen!

Lelkemet simogató zenét ajánlok Nektek, Herczku Ágnes és Nikola Parov muzsikáját. Ötvözik a magyar népzenét a modern hangszereléssel, kincsünk ez a muzsika!
Ezen dolgoktól már annnnnyira jól érzem magam! Ugye milyen kevés is elég?

Jó, akkor befejezem az ömlengést és megadom azt , amiért ide kattintottál!
(Én pedig megyek varrni, mert ma még egy cm-t sem öltöttem és nagyon hiányzik!)

.
.
.
.
Folyt.köv.:
Következő blokk.

2010. április 21., szerda

Munkáink a mai állapot szerint

Kilencen vagyunk munkában, Shushannától, Csillától és Petit Ange-től, Gabitól kaptam blokkfotókat (vannak felmentettek), nagyon köszönöm.
Nagyon kellemesen bántok a színekkel, alakul a kavalkád!


2010. április 20., kedd

Barna....


A barna az egészség, az egyszerűség, a praktikus képességek, a nyugalom, és az elégedettség színe. Úgy hat, akár a csokoládé, boldogságérzetet nyújt, aztán nem tudsz nélküle élni. A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése. Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője is.
A barna megbízhatóságot, és férfiasságot jelképez, kitartást, egyszerűséget, barátságot.
Már az ókorban felvette a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.
A középkorban az alábbi jelentések tartoztak hozzá: hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe.
A barna főként a föld, homok, fa és kő színe. Ez egy természetes és semleges meleg szín. A barna jelenthet jó állóképességet és földdel kapcsolatos dolgokat. Továbbá jelenthet unalmat is.
A designerek főként háttérszínnek használják. Gyakran társul a szín mellé fa vagy kő textúra is, mert ez a szín gyakran melegséget és egészséget sugároz, földközeliséget, stabilitást, tudatos kötődést a környezethez, igényt jelent nagyobb belső biztonságra, a másokhoz való tartozásra. 
Ez az elsődleges színe a Földnek, s utal arra is, hogy vágyódunk egy alapjaiban biztonságos otthonhoz és biztonsághoz, egy helyhez, ahová tartozni szeretnénk.

Ez az én barnám:


2010. április 19., hétfő

NÉGYFOLTOS

Anyagszükséglet:
A 2db 8,7cm-s négyzet
B 2db 8,7cm-s négyzet


Összeállítása:
Varrjuk a négyzeteket különböző színű párokba, majd forgassuk el az egységeket úgy, hogy az egyforma minta egymással szembe kerüljön.
Formára igazítunk, négyfoltos.


A kép mintája illusztráció, nem igazi foltmunka.

Reginonális folttalálkozó

Elmaradtam a beszámolóval, most rövidre fogva megteszem.
Nem mondanám, hogy hazajárok Kecskemétre, de amiatt kedves a szívemnek, hogy egy éve itt kezdődött foltos életem komolysága, és folytattam tudatosabban a munkát, körvonalazódtak távoli célok, valamint, hogy hogyan lehet textilbe önteni magasabb fokon a gondolatot....

Vártam a Regionális napot, a találkozásokat, újdonságokat, a vásárlást, stb.
Aktív volt, jó volt.
Hiányérzetem van, hogy nem tudtam Inecsg-ről, B. Andiról, egy levegőt szívtunk, de összefutni nem tudtunk! Sajnálom.
Megismerkedtem viszont H.Krisztivel, mennyire más a személyes találkozás varázsa, nagyon örültem!
Kedves, nagybánhegyesi alkotókkal beszélgethettem, külön köszönet Tóthné Editke 'ügyeskezű' középső leányának, aki ezt a gyönyörűséget készítette és küldte nekem, nagyon köszönöm, használatba vettem! Gratulálok a munkádhoz, készíts még sok szép 'kincset'!
Marikának a cérnákat.....................puszillak, folyt.köv.


Nézzétek meg a rozettát, mely a pályamunkák helyezését jelöli a kiállításon, az enyém szépsége Czinege Évi munkáját hirdeti. Köszönöm Évi, gyönyörű!


A kiállítás képeit tekintsétek meg itt.

Szolgálati közlemény!
Érkeznek az elkészült blokkok fotói, eddig Csilla és Shushanna küldte, köszönöm.
Ezen a héten ma (hétfő) és csütörtökön teszem fel a következőt, lesz időtök dolgozni!
Így mutat a jelenlegi termés:


Szép hetet mindenkinek!

2010. április 16., péntek

Foltvarrók regionális kiállítása, Kecskemét

Ma részt vettem a kiállítás megnyitóján, melynek címe: Gyermekvilág, az ihlető pedig az SOS gyermekfalu.
Színvonalas, összefogott műsorral kedveskedtek a szervezők, nagyon élveztem a mesét.
A tavalyi sikereim után örömmel osztom meg a világgal a hírt, miszerint az idei Regionális foltvarróverseny gyermektakaró/textilkép kategóriájában bronzérmes lett a munkám!
Álmodtam erről a mondatról, csak a fém színét nem mertem kimondani!
Sok szép alkotással találkoztam, nehéz dolga volt a zsűrinek, sok tehetséges alkotó volt bátor és megmérettetésre elküldte egy 'gyermekét'.
Az én márciusi titkos projektem is erről szólt, bár már akkor megmutathattam volna a művem!
Úgy érzem, már akkor nyertem, amikor a rendezvény plakátjának 'arcát' az én munkámmal hirdette a Napraforgó csoport, most jóízű elégedettséggel kortyolgatom jól megérdemelt ünnepi boromat, és készülök a holnapra, folttalálkozó az E.F. Műv.központban.

2010. április 15., csütörtök

Blokkvarrós helyzetjelentés

Gratulálok leányok  a vállalkozó szellemhez, már nyolcan varrtok velem!:
  1. Shushanna
  2. Edina
  3. Marcsi
  4. B.Marcsi
  5. Inecsg
  6. Csilla 
  7. Orbis 
  8. Petit Ange
Ha valakit kihagytam volna, jelezze felém legyen szíves ismét szándékát, köszönöm.
A menet közben felmerülő kérdéseket szívesen fogadom, és biztatnék téged is (bizonytalan olvasó), bármikor becsatlakozhatsz, a saját örömödre varrni és tanulni!
Én már most sikernek könyveltem el, hogy szaporodik a rendszeres olvasóim száma, tehát érdemes volt ezt az ötletet meglépni!!
Az elkészült blokkokról fotót várok, ezeket varrom össze virtuálisan, de Te fogod felhasználni további munkáid során!
Legközelebb hétfőn jövök új technikával, hagyok időt a kipróbálásra!
Az oldalsávban megtalálhatóak az eddig elkészített blokkok, ne tévesszen meg senkit a NAVAJO TULIPÁN nem a sorozat része (még), a mérete is eltér az általunk varrottaktól, de ha egyszer egy régebbi TUTORIAL, akkor ott a helye.
Itt tarunk most:



Igazi áprilisi idő volt tegnap, verőfényes napsütés után olyan jégesős zápor, hogy az ablakaink alatt befolyt a víz! (szegény virágaink)
A jégesőt örökítettem meg az ablakból, borsónyi nagyságú jégdarabok potyogtak az égből!
Én a napsütésre iratkoztam fel, tiltakozom!!!!

2010. április 14., szerda

FÉLNÉGYZETNYI HÁROMSZÖGEK és NÉGY X

Ez a blokk nagyon egyszerű, alapnak számít.
Két anyagszükségletet adok meg, mert a félnégyzetnyi háromszögek további darabolásából alakul ki a négy x blokk, tehát szükség van plusz varrásszélességre.


Anyagszükséglet a félnégyzetnyi háromszögek-blokkhoz:
2db 17*17-s különböző színű textilbarab

Anyagszükséglet a négy X blokkhoz:
2db különböző színű 17,9*17,9cm-s textildarab.


A FÉLNÉGYZETNYI HÁROMSZÖGEK elkészítésének menete:



Színt színre fordítva egymásra fektetjük az anyagdarabokat, berajzolunk egy átlót, és az átlótól 6mm-re mindkét oldalon végigvarrunk.
Elfelezzük a négyzetet a berajzolt átló mentén, vasalunk, formára igazítunk. Egyszerre két blokkot kaptunk ezzel a módszerrel.


A NÉGX X blokkhoz  megadott méretet figyelembe véve haladunk tovább az így elkészült blokkal, egyszerűen elfelezzük a másik átló mentén a darabot.


Ezzel pár variálási lehetőséghez jutunk, az egyik a NÉGY X blokk.


Ezzel a módszerrel készül a FORGÓ blokk is, íme egy példa:

2010. április 13., kedd

Virágcsokor

Ezt a 'kazlat' még tegnap este kaptam a kisfiamtól................a kertemből.
Hát nem   a n g y a l ?

HÓGOLYÓ

A hógolyó a KIFINOMULTSÁG változata, lényegében ugyan úgy készül.


Szükséges anyagok:
1db 16,2*16,2cm-s négyzet
4db 6,2*6,2cm-s négyzet


Rátétes sarok technikájával a kis négyzetet illesszük a nagy négyzet sarkába színt színre fordítva, majd az átló mellett varrjunk végig cérnaszálnyival, a külső sarok felé eső oldalon.


Mind a négy sarokkal így járunk el....


Vasaljunk, vágjuk le a felesleges anyagszéleket, íme a HÓGOLYÓ.

VARRJUNK BLOKKOKAT



Megtanulni egy új technikát, mindig kihívás, még most is keresem önmagam a foltvarrásban, ám már letettem pár jelet  a kedvenceknél.....
Mindig hasznos egy gyorstechnika elsajátítása, így (is) állnak össze a motívumok, és van még mit tanulnom nekem is!
Az irodalom amiből dolgozom Davina Tomas: 200 blokk foltvarráshoz, nem csak tradicionális mintákat mutat, hanem fiatalos, továbbfejleszthető megoldásokat, ahogy elkezdtem az általam összeválogatott blokkok elkészítését, sorra jutottak eszembe új ötletek. Hát , erre lesz ez jó, a sok más varrnivaló mellett!
Úgy válogatom össze az egyes TUTORIAL-okat, hogy variálhatók legyenek, átfedésben egymás technikájával, és haladunk a bonyolultabb formák felé.
Érdekességnek szánom és nem feltétlen játéknak, de tulajdonképpen mégis az, éppen ezért invitállak benneteket a kipróbálásra, ha nem is a teljes követésre (varrógéppel).
Az új blokkokat minden hét szerdáján teszem fel, így mindenki tud velem haladni.
December első szerdáján készítem el az év utolsó blokkját, tehát befejeződik a sorozat ez évre. Karácsonyig lesz három hét arra, hogy az összegyűlt kész blokkokból alkossatok valamit, és az év végén bemutassátok.
Ha csatlakoznál, tedd ki kérlek blogodba a logót, az elkészült munkádról küldhetsz fotót, melyet csatolok az adott mintához, így kialakulhat egy nagy virtuális sampler-takaró.
Várom az észrevételeket és tapasztalatokat, kíváncsi lennék, ki mit varr majd az itt bemutatottak alapján.
Az elkészített blokkok mérete 16,2cm, varrásszélesség 6mm, ehhez igazítom az összes darabot, melyekből a magam részéről egy ágytakarót fogok készíteni díszpárnákkal, ezért válogatok össze zöld, lila, narancssárga, citromsárga, piros színű textileket, igazi tarka-barka patchwork-munka lesz belőle!
Fő a kreatívság, jó öltögetést!

2010. április 12., hétfő

KIFINOMULTSÁG

Szükséges anyagok:
1db 16,2cm*16,2cm-s négyzet
2db 7,6cm*7,6cm-s négyzet


A kis négyzeteken saroktól sarokig behúzzuk az átlót, majd pontosan a nagy négyzet ellentétes sarkaira illesztjük, egy cérnaszálvastagsággal kijjebb varrunk a sarkok felé, így pontosan illeszkednek az összevarrt részek.....És megtanultuk a rátétsarok készítését is.


A vasalást követően levághatjuk a felesleges anyagrészeket, és kész a kifinomultság blokkja.

Lehet fokozni!

Apróságokból általában mindig több darabot készítek, így történt ez a derű-párna esetében is, rengeteg motívumötlet van a fejemen!!!!
Ennél a darabnál parkolópályára állítottam az esőt, csak süssön le ránk a napocska!


Komoly feladatot vállaltam, Marcsi óvónénink családja dédimamájának kezemunkáját fogom megmenteni.
A terítő sacc/kb nagyon régi, teljesen elvékonyodott már a vászon az évek során. Ahelyett, hogy szétvágtuk volna párnaelőlapnak, javasoltam, hogy erősítsük meg egy plusz vászonnal, ezt a két réteget rögzítve egymáshoz.
Most már túl vagyok a stoppoláson, a rétegek egymáshoz rögzítésén, kitaláltam a tűzés 'indáit' is, melyek leutánozzák a kunkorokat és nyugodt pillanatokra várok a folytatáshoz.


Rátérek az újdonságra, számomra legalábbis az, hosszú időre adhat tartalmas programot.
Megtanulni egy új technikát, mindig kihívás, még most is keresem önmagam a foltvarrásban, ám már letettem pár jelet  a kedvenceknél.....
Mostanában kevesebbet foglalkoztam blokkok készítésével, talán nem takarókat varrtam, hanem egyebeket?
Mindig hasznos egy gyorstechnika elsajátítása, így (is) állnak össze a motívumok.
Ahogy nézegetem a hazai bloggerinák bejegyzéseit, kevesen fordulnak ez irányba, pont ezért gondoltam 'befoltozni' ezt a hiányt azon túl, hogy van még mit tanulnom nekem is!
Az irodalom amiből dolgozom, nem csak tradicionális mintákat mutat, hanem fiatalos, továbbfejleszthető megoldásokat, ahogy elkezdtem az általam összeválogatott blokkok elkészítését, sorra jutottak eszembe új ötletek. Hát , erre lesz ez jó, a sok más varrnivaló mellett!
Úgy válogatom össze az egyes TUTORIAL-okat, hogy variálhatók legyenek, átfedésben egymás technikájával, és haladunk a bonyolultabb formák felé.
Érdekességnek szánom és nem játéknak, de tulajdonképpen mégis az, éppen ezért invitálok benneteket a kipróbálásra, ha nem is a teljes követésre (varrógéppel).
Várom az észrevételeket és tapasztalatokat, kíváncsi lennék, ki mit varr majd az itt látottak után.
Az elkészített blokkok mérete 16,2cm, ehhez igazítom az összes darabot, melyekből a magam részéről egy ágytakarót fogok készíteni díszpárnákkal, ezért válogatok össze zöld, lila, narancssárga, citromsárga, piros színű textileket, igazi tarka-barka patchwork-munka lesz belőle!
Jó öltögetést!

2010. április 11., vasárnap

Borúra derű

A cím igaz az időjárásra, a hangulatomra, szóval bíztam az alkotás örömének nagyságában, amíg hagyták.....varrtam.
Varrtam egy párnahuzatot. Egy Valentin-napi szíves dekoráció után szerettem volna valami tavaszi/nyárit alkotni, és tetszik a filccel való foglalatosság, szóval készült egy rögtönzött és szentimentális tájképszerűség, párnára átültetve.




A filcvirágokat és felhőket az esőcseppek és a nap sugarai rögzítik az előlapra, bolondos megoldás a bolondos hónapra!

2010. április 8., csütörtök

Díjat kaptam

Nagyon kedves blogtársam Marcsi meglepett egy díjjal!
Köszönöm Marcsi!

Elnézést kérek, meggondoltam magam és megszegem a szabályokat...
Két nap alatt harmadszor módosítom ezt a bejegyzést.
Kaptam ilyen-olyan véleményeket az effajta népszerűsítő gesztusokról (mint ez a díj), mindenkinek van igaza a dologban, ami miatt beszáll a ringbe, vagy éppen inkább kimarad belőle.
Gondolkodtam a kérdőív semleges  kérdésein, ha már egyszer kreatívak vagyunk, inkább a munkásságra, a célokra, motivációra kellene rákérdezni, de erre találtam egy sokkal korrektebb lehetőséget, nézzétek meg Mónika blogját, ajánlom.
Ami engem illet, örülök, hogy végre valaki kommunikált velem, és hogy egy díjjal Marcsi rám is gondolt, mert amit készítek büszkén mutatom és jól esik a visszajelzés, van aki olvas, és hogy nem hiába blogolok.
Éppen ezért gondoltam egy merészet és egy blokk-sorozat bemutatásába kezdek step by step fotókkal és leírással, gazdagítva ezzel mindenki ötleteit, ápolva a tradíciókat, a magam szórakoztatására, stb.
Hamarosan ezzel (is) jövök!

2010. április 6., kedd

Meghívó


Most kaptam meg az idei rendezvény meghívóját, reklámozom én is.
Tavaly óta a szívem csücske a kecskeméti program, most pedig külön öröm és megtiszteltetés a részemre, hogy a szervezők/rendezők az én munkámmal hirdetik a Regionális kiállítást!
Köszönöm!

Kitti takarója

Tegnap 15 perc alatt 'összefutott' a 3 potenciális locsolóm, Áront Dida vitte locsolni, így aztán az összetűzött Kitti-takaróé volt az egész délelőttöm! Még február elején összeállítottam, de váratott magára a folytatás mindenféle okok miatt, most jött el az idő! Kukacoltam és ferdepántot készítettem, felvarrtam és kééééész!
Persze ez is Áronnak kellene, de ez most másé lesz!
Megvárjuk míg teljesen elmúlik a betegséges időszak és megyünk babócát látogatni!


Hátlap:


...és egy makro: